HUN

ENG

A beteg fog profitálni a mesterséges intelligencia használatából

  • 2023-10-30 15:00:00
  • Alapértelmezett

Jelentős változások jönnek az egészségügyben

A beteg fog profitálni a mesterséges intelligencia használatából

 

Budapest, 2023. október 30. - A mesterséges intelligencia lehetőség, amely alapjaiban változtathatja meg az egészségügy működését, de addig még sok innovációs projektre és úttörő vállalati kezdeményezésre lesz szükség.

A mesterséges intelligencia, az MI bevezetése az egészségügyben jelentős erőforrásokat válthat ki, amelyek hatékonyabb betegellátást és javuló szolgáltatásokat eredményezhetnek. Ezekből pedig a betegek is profitálni fognak állítják a szakértők, ráadásul több olyan terület is van, ahol már sikeresen alkalmazható. A lehetséges megvalósításról a 2023. november 29-én megrendezésre kerülő Digital Health Summiton számos már működő gyakorlatot is bemutatnak majd a szakmai közönségnek.

 

Időmegtakarítás: Az MI segítségével az egészségügyi szakemberek és munkatársaik jelentősen csökkenthetik az olyan adminisztratív terhek és rutinfeladatok mennyiségét, mint például a betegadatok rögzítése vagy időpontok egyeztetése. Ennek eredményeként több idő juthat az orvoslásra és a betegellátásra.

 

Munkaerő-optimalizálás: Az egyes rendszerek - például a páciensekkel való kommunikációban használható chatbotok és virtuális asszisztensek révén -támogatják az egészségügyi személyzetet a munkafolyamatok hatékonyabb irányításában és optimalizálásában, így közvetve szintén csökkentik az orvosok terhelését.

 

Megtakarítás: A mesterséges intelligencián alapuló megoldások lehetővé teszik az egészségügyi rendszerek költséghatékonyabb működtetését, többek között a betegségek korai felismerésével és kezelésével kapcsolatosan. Ez hosszú távon kevesebb kórházi ápolást és költségkímélőbb eljárásokat eredményezhet.

 

Adatfeldolgozás és -elemzés: A mesterséges intelligencia képes nagy mennyiségű egészségügyi adat gyors és pontos elemzésére. Ez segíthet az epidemiológiai kutatásokban, a betegségterjedés előrejelzésében és számtalan egészségügyi trend megértésében.

 

Jobb döntéshozatal: Az ilyen rendszerek segíthetik az orvosokat és egészségügyi szakembereket a jobb döntéshozatalban a diagnózisok, a terápiás ajánlások és a kezelési tervek kialakítása során. Ez pedig javíthatja a betegellátás minőségét.

 

Megelőzés és korai felismerés: Az MI prediktív elemzésekkel hozzájárulhat a betegségek korai felismeréséhez és a kockázati tényezők azonosításához. Ennek eredményeként a betegségmegelőzés és -kezelés még hatékonyabb lehet.

 

Távoli betegellátás: A mesterséges intelligencia lehetővé teszi a távoli betegellátást és olyan telemedicinális megoldások használatát, ami növelheti az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét.

 

Kutatás-fejlesztés: Az MI segíthet az új gyógyszerek és terápiák kifejlesztésében, valamint az egészségügyi kutatások területén is hasznos lehet az új felfedezések és eredmények előmozdításában.

 

A mesterséges intelligencia tehát számos nagyszerű dolgot ígért, és bár megvan benne a lehetőség, hogy megváltoztassa a világot, de ehhez újfajta megközelítésre van szükség a szereplők részéről is. Az ötlettől a cselekvésen át a valódi értékteremtésig ugyanis még hosszú út vezet, annak ráadásul mérhetőnek és fenntarthatónak kell lennie állítja Ian Hook, a Novartis képviseletében. A világ egyik vezető egészségügyi vállalata úgy véli, az eddigiektől eltérően kell gondolkodni és strukturálni az érdemi fejlődés eléréshez, és új kritériumok alapján lehet csak működő innovációs folyamatot kiépíteni. Ezek nélkül a mesterséges intelligencia csupán egy hangzatos hívószó marad tartalom nélkül.

 

A megvalósításra egyébként több területen is akad már példa, ilyen akár itthon is. A Hungaropharma több mint 10 milliárd forintos beruházásának eredményeképpen idén adták át azt a budapesti központot, amelyben az automata logisztikai technológia, valamint az azt vezérlő integrált informatikai rendszernek köszönhetően a raktárkapacitástól kezdve a hőmérsékleti értékekig és a szállítójárművek által megtett kilométerekig minden mérhető és elemezhető - hangsúlyozza Nagy Andor, a Hungaropharma operációs igazgatója.

 

A november végi Digital Health Summit konferencián szó esik majd az adat feldolgozásának fontosságáról, és arról ehhez mennyi mindent adhat hozzá a digitalizáció és a mesterséges intelligencia. Az adatok mennyisége ugyanis exponenciálisan nő a modern egészségügyben, így Magyarországon is. A laboratóriumi adatok az objektív egészségügyi adatok egészen megdöbbentő mennyiségét, 94 (!) százalékát generálja, és ma már a betegek kórélettani állapotára vonatkozó információk elsődleges forrása. Az információk elemzése és integrálásuk a klinikai protokollokba számszerűsíthetően jobb betegeredményekhez, egyszerűbb betegutakhoz, még hatékonyabb és eredményesebb klinikai döntéshozatalhoz vezet - hangsúlyozza Prof. Dr. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának kutatócsoport-vezetője. A Pécsi Tudományegyetem a Roche Magyarországgal karöltve, stratégiai partnerként dolgozik azon 2023 ősze óta, hogy diagnosztikai döntéshozatalt adat alapúan fejlesszék, csakúgy, mint a kutatásfejlesztési területet.

De más területeken szintén sokat segítenek az új megoldások. A BTL CONNECTin rendszere például jelentősen növeli a vizsgálatok pontosságát a diagnosztikai kardiológia területén a teljes digitalizálással, így csökkentve és egyszerűsítve az orvosi és ápolói személyzet bürokratikus terheit - teszi hozzá Martin Viktora, BTL Industries termékmenedzsment vezetője.

 

Az innovatív digitális megoldások számos aspektusáról szó esik majd a november 29.-én megrendezésre kerülő 4. Digital Health Summit konferencián, Magyarország vezető digitális egészségügyi eseményén.

 

További információ:

Biró Melinda

Digital Health Kommunikáció

Email: digitalhealth@inspiralnow.hu

Web: https://dhs.ap.hu/