HUN

ENG

Health4Growth – a Szinapszis egészségipari stratégiát készít Debrecen városának

  • 2013-06-10 08:43:00
  • Kutatás


Ebben a nemzetközi projektben összesen 12 partner van 9 országból. A projekt több, mint 2 éven át tart, első fázisában felmértük a helyi sajátosságokat, adottságokat, megismertük a legfontosabb és legpotensebb fejlesztési területeket. A következő fázis az egyes országok jó gyakorlatainak megismerése, melyekből tanulhatunk, megvizsgáljuk, mi az, amit átvihetünk a saját régiónk gyakorlatába.

Ennek módja, hogy minden partner szervez egy 1-2 napos workshopot magánál, ahova meghívja a helyi vállalkozókat, szervezeteket előadások tartására, míg a többi ország küldöttjének lehetősége van kérdezni, átbeszélni a folyamatokat, meglátogatni a valós helyszíneket. Ilyen találkozót elsőként Debrecenben tartottunk áprilisban, majd most június első hetében mi látogattunk el Eindhovenbe, mely a legsikeresebb egészségiparra épülő fejlesztést mondhatja magának Európában.

Maga a régió elnevezése is Brainport, ami arra utal, hogy Eindhoven Hollandia innovációs központja, „agytrösztje”. Természetesen emögött hosszú történelem húzódik meg, a Philips gyárat az 1800-as évek végén alapították, és a villanykörte gyártásból kiindulva, folyamatos innováció segítségével mai napig a világ egyik vezető cége, és a régió K+F tevékenységének motorja. A Philips nevéhez fűződik számos szabadalom, illetve termékek tömeggyártása, mint a villanykörte (majd fénycső, energiatakarékos izzó, led), rádió, televízió, röntgenkészülék (majd MR, CT), villanyborotva, kazettás magnó (majd CD) stb. 

Mindemellett természetesen Eindhoven egyetemi város, minden feltétele adott az új ötletek kidolgozásának és megvalósításának, úgynevezett „open innovation” modellben, azaz az alapkutatástól a startup cégek létrehozásán keresztül a termékek, szolgáltatások valódi piacra dobásáig a teljes folyamat működik. A tanulmányút során nagyon sok hasznos kapcsolatot, tudást szereztünk, melyek beépítésre kerülnek az egészségügyi stratégiába.

Kertész Balázs
kutatási és innovációs igazgató