Előkészületben a MedNetTrack 2013

  • 2013-07-31 10:28:00
  • Kutatás


A Szinapszis Kft. 2004 óta rendszeresen, minden évben vizsgálta a magyar orvosok internetezési szokásait. 2012-ben a témákat kibővítettük és a kutatást kiterjesztettük Közép-Kelet-Európa 9 országára. Ezzel a projekt egyedülállónak számít a régióban. Pontosan egy évre rá, 2013-ban megismételjük a kutatást, így az idén megjelenő tanulmányok kiemelkedő újdonsága, hogy a tavalyi évhez viszonyított összehasonlító, trend elemzéseket tartalmaznak majd. Minden országra külön részletes, a háziorvosokat és szakorvosokat is összehasonlító elemzés és vezetői összefoglaló, valamint  a 10 ország eredményét együttesen bemutató régiós riport megjelenését tervezzük, mely gyors és hatékony áttekintést nyújt a több országért is felelős gyógyszergyári vezetők számára.
 
A MedNetTrack CEE tanulmányok 2013. szeptember végén lesznek elérhetők, szeptember 15-ig történő megrendelések esetén jelentős kedvezményt biztosítunk. További információért, megrendeléssel kapcsolatban, keressen bennünket!