HUN

ENG

Beszámoló a Napi Gazdaság konferenciájáról

  • 2014-10-29 05:27:00
  • Konferencia


A rendezvényen neves egészségügyi szakemberek, a szakhatóságok, az egészségpénztárak és a kormányzat képviselői tartottak előadásokat és vitatták meg a felvetett kérdéseket. A programban külön szekció keretében került napirendre a köz- és magánellátás szerepe az egészségügyben, ahol Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár kifejtette a kormány álláspontját és terveit ezen szektorok átalakítására vonatkozóan.

A Szinapszis Kft. a köz- és magánfinanszírozású egészségügy társadalmi megítélésével kapcsolatban közölt friss kutatási adatokat. A több mint 500 fős, lakossági reprezentatív mintán végzett felmérés egyik fontos megállapítása volt, hogy a közfinanszírozott egészségügyi intézményen belül elérhető magánellátás lehetőségének társadalmi megítélése vegyes.

Kiderült ugyanakkor az is, hogy az egészségügyi szolgáltatások bármilyen típusát tekintve a jövőben kiemelten fontos lesz az egyértelmű, tiszta kommunikáció, amelynek révén a betegek számára átláthatóvá válhat: mely szolgáltatások igényelhetők a kötelezően fizetendő hozzájárulás terhére, és milyen további esetleges igényeikért szükséges plusz költségeket vállalni.

 Kiss Katalin, vezető kutató